A süti öröme

Amikor gyerek voltam, és megkérdezte tőlem anyukám vagy a nagymamám, hogy mit csináljanak nekem...nem akadt olyan alkalom, hogy ne azt válaszoltam volna, "csak egy kis tééésztáát " (arrafelé még mindig tésztának hívják a sütiket). És természetesen mindig eleget is tettek a kérésemnek :) Én meg jó gyerek módjára szépen le is hordtam kb. a háromnegyedét a játszótérre a barátaimnak.
Emlékszem, hogy mennyire szerettem nézni anyut sütés, főzés közben. Jó volt néha elcsenni egy-egy darabka nyers tésztát (még mielőtt valaki megbotránkozna a dolgon...elárulom, hogy ezt azóta sem nőttem ki, és soha semmi bajom nem lett tőle). Hú a krémes tálakról már nem is beszélve...de ezt mindig meg kellett osztani az öcsémmel, persze olykor-olykor civakodás lett a vége, hogy "Hééé átnyúltál az én oldalamra is!". Hmm...régen volt, de még ma is szívesen gondolok vissza ezekre az emlékekre.
Igaz, ma már az én gyerekeim civakodása tölti meg a konyhát...illetve csak a két kisebbiké. Ez a civakodás már nem csak az edényekre terjed ki, hanem arra is, hogy ki miben segíthetne nekem. Én meg persze nagy igazságosztóként elrendelem, hogy ki ütheti fel a tojást, vagy szórhatja a tálba a cukrot,lisztet, stb., de sorolni lehetne a mi kis "rendeleteinket".
Ha valaki szívvel-lélekkel meg tudja élni ezeket a pillanatokat, nem fogja tudni megmondani, hogy a gyermeknek vagy a szülőnek okoz-e nagyobb örömet a süti?


Én a süti imádottságomból kiindulva naná, hogy előbb tanultam meg sütni mint főzni. A főzés nálam akkor került előtérbe, mikor jó messzire kerültem otthonról és kollégista lettem. Igaz főzőcskéztem én előtte is, de a nagyját inkább anyura hagytam. A kollégiumban csak teltek-múltak a hetek és én egyre jobban hiányoltam az otthoni ízeket...így hát elözönlötték anyut a kérdések, hogy ezt hogy kell főzni?? És azt?? Úgyhogy barátnőmmel hétvégenként elleptük a konyhát és főzőcskézni tanultunk. Hát, ha erre gondolok...mindig elmosolygom magam, na jó...elnevetem magam, hogy micsoda háborús övezetté tudtuk alakítani azt az apró konyhácskát. /Bár azt meg kell jegyeznem, hogy ha anyu elolvassa ezeket a sorokat biztos nem fogja kibírni, hogy ne jegyezze majd meg, hogy " Te még ma is háborús övezetet csinálsz a legnagyobb konyhából is." :) Pedig higgyétek el, hogy a statisztikák szerint óriási javulás mutatkozik azóta...:) /.

Hát így kezdődött az én pályafutásom a konyhában.

Nah de elég a nosztalgiázásból, elvégre ez valami sütis blog...Ideje lesz végre felavatnom és közzé tennem első receptemet.
Nincs valami nagy története a receptnek, talán csak annyi, hogy nálunk szinte mindegy milyen almás dolgot sütök az tutira elfogy. Ez is az egyik variációm az almás sütikből.
Nagyon, nagyon finom! Próbáljátok ki bátran.

Egyszerű almatorta

Hozzávalók a tésztához:

15 dkg puha Ráma margarin

15 dkg cukor

1 cs. vaníliás cukor

csipetnyi só

1 ek. citromlé

3 tojás

20 dkg liszt

kevés tej( kb.1-1,5 dl)

1 teáskanál sütőpor

A töltelékhez:

80 dkg hámozott, vékony cikkekre vágott alma

2 ek. sárgabaracklekvár

1 ek, rum

Elkészítése:

A margarint habosra keverjük a cukorral és a csipetnyi sóval, majd hozzáadjuk egyenként a tojásokat, és ezzel is habosra keverjük. Hozzákeverjük a citromlevet is, majd a sütőporos, átszitált lisztet, s annyi tejet, hogy se túl kemény, se túl lágy tésztát kapjunk. /Kicsivel sűrűbb, piskótaszerű tésztát kell, hogy kapjunk/.
Gyümölcstorta formába, vagy ha van, pitetorta formába öntjük a masszát, elsimítjuk a tetejét, s kirakjuk a hámozott, cikkekre szelt almával. /Az almákat meghámozzuk, félbe vágjuk, egy kiskanállal kikaparjuk a magházát, majd szeletekre vágjuk/.
Közepes hőmérsékleten kb. 40-45 percig sütjük.
Ha megsült a torta, akkor az áttört lekvárt, 1 ek. vízzel és 1 ek. rummal felforraljuk és a forró tortára kenjük egy ecsettel. Hagyjuk a formában kihűlni. /Nekem olyan pitetorta formám van, aminek az alja üveg és a karimája fém, és a kettőt szét lehet választani, így könnyen kivehető a torta/.

Sütés előtti állapotában:

Itt pedig már sütés után:

A fotózás terén még van mit tanulnom, de arra kérlek benneteket, hogy egyenlőre tekintsetek el ettől az "apróságtól". Köszönöm!

A kezdet

Azt mondják, hogy minden kezdet nehéz...
Hát ez sem volt másképp. Egyszer csak jött az ötlet, hogy nekem kell egy blog, ahova feltehetem a receptjeimet, akár étel, ital vagy sütiről van szó. De persze nekem ez nem elég...minden más kreatívoskodásos ötletemet is közzé szeretném tenni.
Így hát nekiálltam keresgélni, hogy hogyan tudnám ezt megvalósítani. Addig rendben, hogy megtervezem a blogot...na és mi legyen a neve? Elárulom, hogy tényleg nem volt könnyebb nevet találni a blognak, mint egy "gyereknek".
Így lettem hát... Angyali ízek...
Remélem, hogy sikeres blogvezető válik majd belőlem...előbb vagy utóbb...